Lencséből nemcsak január elsején érdemes enni








A lencséből nemcsak január elsején érdemes enni, hiszen azontúl, hogy a babona szerint biztosítja jólétünket, igen egészséges növény.

  A kis kerek növényt már az ókori görögök is nagyra értékelték, számos módon fogyasztották, sőt, még kenyeret is készítettek belőle. Már akkoriban is ajánlották a fogyasztását egyes betegségek – például májproblémák – ellen.

A lencsét a középkorban főleg a szegények eledelének tartották, és csak később lett népszerű. Közel-Keleten és Indiában ma is alapélelmiszernek számít, legalább 50 fajtát ismernek és használnak. Nálunk két fajtája ismert, a hagyományos hazai lencse és a vöröslencse.

Jótékony hatásai

A lencse erősíti az immunrendszert, ezáltal ellenállóbbá teszi szervezetünket a betegségek ellen. Segít megelőzni a vírusfertőzéseket, és felvértezi a szervezetet, hogy könnyebben le tudja győzni a megfázás és különböző betegségek tüneteit. Érdemes minél gyakrabban fogyasztanunk belőle, ha azt szeretnénk, hogy immunrendszerünk erősebb legyen.

A lencse fehérjében, folsavban és fontos fitovegyületekben gazdag, emellett nagy mennyiségben tartalmaz vasat, cinket, magnéziumot és kalciumot, amelyek hozzájárulnak a szervezet egészséges működéséhez és a védekezőképesség megőrzésében. Egyetlen csészényi főtt lencse önmagában fedezi a szervezet napi folsavszükségletét, amely nélkülözhetetlen a fejlődési rendellenességek, a rákos megbetegedések, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében.

A laktóz érzékenység igen kellemetlen lehet, hiszen akik ezzel a panasszal küzdenek, azok számára a tejalapú ételek és italok fogyasztása után hasmenés jelentkezik, hiszen szervezetük nem képes lebontani a tejben található cukrot. A kutatások kimutatták, hogy a lencse segíthet megszüntetni az ezzel járó panaszokat, és energiát és fehérjét tudunk segítségével bevinni a szervezetünkbe.

A lencse magas antioxidáns vegyületekkel bír, amelyek a szabad gyökök megkötése révén fontos szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében. Mindemellett még fiatalságunk megőrzésében is segíthet a lencse, hiszen lassítja az öregedést, és a ráncok kialakulását is hátráltatja, így fogyasztása hozzá járul ahhoz, hogy bőrünk szebb és üdébb legyen.

A kis kerek növény még a cukorbetegeknek is kedvez, ugyanis a lencsében levő keményítőből lényegesen kevesebb szőlőcukor szívódik fel, mint például a búzakeményítőből, ezáltal a vércukoremelő képessége is lényegesen kisebb. További pozitívuma, hogy könnyen emészthető, glikémiás indexe alacsony, és lassan emeli a vércukorszintet, valamint ha rendszeresen fogyasztjuk, akkor megóvhat egyes betegségektől.


Ha hasznosnak találtad nyomj egy LIKE-t is!

Forrás itt található: