MEGVONJÁK A SZOCIÁLIS ELLÁTÁST És A TB-T Is (SEGÉLYEKET, PÉNZEKET) JANUÁRTÓL









Nagyon friss – több ezren veszíthetik el a szociális támogatásukat január 1-től!

Sok ezren maradhatnak januártól szociális ellátás nélkül, ha nem tudják igazolni, hogy legalább 30 napot valamilyen munkavégzéssel töltöttek az évben. Ha sem alkalmi, sem közmunka nem jutott nekik, elég lenne a közérdekű önkéntes munka bizonyítása, de az önkormányzatok nem segítik bajban lévő lakóikat, sok helyen pedig nincsenek működő civil szervezetek sem.

Sokan kényszeresen keresik a megoldást jelenleg is és év végig ez nem is fog változni, hiszen ha nem tudnak hivatalos igazolást szerezni arról, hogy minimum 30 napot dolgoztak ebben az évben, akkor búcsút kell mondaniuk annak akis pénznek is, amivel eddig támogatták őket, többé nem kaphatnak foglalkoztatást helyettesítő támogatást.






Az aktív korúak ellátását idén március 1-től járási szinten állapítják meg, de az évek óta változatlan összeg kifizetésének már 2011 óta feltétele, hogy az illető együttműködjön a munkaügyi központtal, év végén pedig mutassa be az igazolást, hogy akár csak pár napot, de próbált dolgozni.



Még több közérdekű cikk itt található: KATTINTS IDE

A teljes cikk itt található:
LINK