JANUÁRBAN INDUL AZ ÚJ NŐK 40+ PROGRAM









Állami támogatással segítené a kormány mostantól az 55 év feletti nők foglalkoztatását. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a kezdeményezés nem rossz, de nem jelent megoldást a korosztály munkanélküliségi problémáira. Az LMP pedig azt mondja: ezekben az esetekben a kormánynak inkább méltányosságot kellene gyakorolnia, és újraszabhatná a nyugdíjrendszert.
„Százötvenezer nő élt azzal a lehetőséggel, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonuljon” – mutatott rá Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Sok nő viszont nem tud élni ezzel a lehetőséggel, és azzal kell szembesülnie, hogy a nyugdíjkorhatárhoz közel már nem talál állást. Az ő foglalkoztatásukat segítené januártól a Nők 40+ program. A 60. életévüket betöltők jogosultak rá, illetve azok, akik elmúltak 55 évesek, és legalább 37 év szolgálati idővel rendelkeznek.






Az 55 év feletti nőket hozná helyzetbe a kormányzat
„Többféle módon is támogatjuk a nők foglalkoztatását, az egyik az az intézkedésünk, amelynek révén 2+1 járulékkedvezményt kapnak azok a munkáltatók, akik gyesről, gyedről visszatérő kismamát foglalkoztatnak. Másrészről pedig nők és férfiak számára egyaránt a védett korban, a nyugdíj előtti években szintén hasonló járulékkedvezményt biztosítunk azért, hogy akik nyugdíj előtt állól foglalkoztatását elő tudjuk segíteni” – ismertette a kormányzat intézkedéseit Rétvári Bence.



Még több közérdekű cikk itt található: KATTINTS IDE

A teljes cikk itt található: