Fantasztikus Támogatás Jön 55 Év Feletti Nőknek! Állami támogatással segítené a kormány mostantól az 55 év feletti nők foglalkoztatását.









Állami támogatással segítené a kormány mostantól az 55 év feletti nők foglalkoztatását. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a kezdeményezés nem rossz, de nem jelent megoldást a korosztály munkanélküliségi problémáira. Az LMP pedig azt mondja: ezekben az esetekben a kormánynak inkább méltányosságot kellene gyakorolnia, és újraszabhatná a nyugdíjrendszert.  nők támogatása rétvári bence

„Százötvenezer nő élt azzal a lehetőséggel, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonuljon” – mutatott rá Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Sok nő viszont nem tud élni ezzel a lehetőséggel, és azzal kell szembesülnie, hogy a nyugdíjkorhatárhoz közel már nem talál állást. Az ő foglalkoztatásukat segítené januártól a Nők 40+ program. A 60. életévüket betöltők jogosultak rá, illetve azok, akik elmúltak 55 évesek, és legalább 37 év szolgálati idővel rendelkeznek.



Még több közérdekű cikk itt található: KATTINTS IDE

A teljes cikk itt található: