KÖZMUNKÁS MINIMÁLBÉR, KÖZMUNKÁS BÉREK 2016-BAN! Közmunkás fizetések, garantált közfoglalkoztatási bér 2016-ban!









A minimálbérről már megszületett a megállapodás, sajnos túl nagy emelés nem történt, a jövő évi minimálbér bruttoban 111.000 forint lesz!A minimálbér összege meghatározza a közmunkások, közhasznú munkásoknak fizetendő minimálbért is!

A megemelt minimálbér mellett a garantált bérminimumról is döntött a kormány, melynek brutto összege 2016-ban 129.000 forint lesz!




Döntött a kormány a közmunkás minimálbér megemeléséről is, ennek köszönhetően végre a közmunkások is egy kicsivel több netto bért vihetnek haza a családjuknak!Ezzel az emeléssel több százezer ember vihet haza valamivel több pénzt minden hónapban!


A jövő évben a várható infláció mértéke 1,6% lesz, most ezzel az adattal számolna, ami azt jelenti, hogy a közmunkások bére is ezzel a számmal, azaz 1,6% százalékkal fog emelkedni!Emlékezzünk, a nyugdíjak is ennyivel fognak emelkedni! z egyelőre még csak tájékoztató jellegű adat, vagyis még nem tették közzé hivatalosan, de nagyon nagy valószínűséggel ekkora emelésre számíthatnak a közmunkában dolgozók.



A legtöbben a munkanélküli segély vagyis az álláskeresési járadék lejárta után, vagy még a folyósításának ideje alatt közmunkában helyezkednek el, kevesen találnak munkát az elsődleges munkaerőpiacon!

Több ezer embernek sajnos manapság a közmunka maradt az egyetlen esély arra, hogy egyáltalán valamennyi fizetést haza tudjon vinni a családjának.A közmunka programot már a téli időszakra is kiterjesztették, ami azt jelenti, hogy a téli hónapokban is lehet napi 6-8 órás közmunkát találni.

2015-ben a következőképpen alakultak a közmunkás fizetések >> 2016-ban ezekhez képest várható 1,6%-os béremelés!
A következő fizetések bruttóban értendők!

Közfoglalkoztatási bér

Havi bér 79.155 forint
Heti bér 18.200 forint
Napi bér 3639 forint

Garantált közfoglalkoztatási bér (szakképzettséggel rendelkező közmunkás bére)

Havi bér 101.480 forint
Heti bér 23.330 forint
Napi bér 4.666 forint

Munkavezetőt megillető közfoglalkoztatási bér

Havi bér 87.090 forint
Heti bér 20.002 forint
Napi bér 4.004 forint

Munkavezetőt megillető garantált közfoglalkoztatási bér

Havi bér 111.660 forint
Heti bér 25.670 forint
Napi bér 5.134 forint


Még több közérdekű cikk itt található: KATTINTS IDE

A teljes cikk itt található:
http://palyazatfigyelo.info/2015/12/26/kozmunkas-minimalber-2016-netto-kozmunkas-minimalber-2016.php